BLOGGER TEMPLATES AND TWITTER BACKGROUNDS

2013. május 15., szerda


Édes Istenem. Annyira fáradt vagyok alig aludtam forgolódtam. Ezt a mai napot se felejtem el az biztos. Szóval. Ma reggel arra keltem hogy Gogó a fejem előtt nyávog, mert éhes.:s Adtam neki kaját rádugtam a samsung wifi 4.2-őm (médialejátszó) a Samsung galay s advancem és a zte bladem a töltőre. Minek kell két telefon? Az Advancen bárki elé Inez és Kohi is de  a ZTE-n is de ott főleg csak Inez és Kohi  hív de ők bármikor. Nem érdekel hogy emlet díjas. Szóval amég ezek töltődtek addig én gyorsan lementem adtam enni Gogónak, mert út közben nem kap kaját és Lulunak és Lizának is. Lizától már készülök elköszönni:( Nyitva volt az ajtó és az ablakon kinézve láttam hogy anya,apa, Adolf és Ádám dobozokat pakol be a kocsiba. Szóval nem viccelt. Tényleg költözünk. Ami nyugtató hogy ezt a házat nem adjuk el. Apa fogja figyelni. Így bármikor visszaköltözhetünk. Bekaptam egy bannánt és mentem is fel. Fent aztán felölötöztem (rövid gatya,trikó,piros vans) és levittem a dobozokat az ajtóba. Hallottam hogy csörög a telefonom szóval felrohantam. Fogalmam nem volt amúgy hogy melyik csörög. De hála égnek a ZTE volt és Inez hívott. Hívhatott volna a másikon is csak azt alig használom habár azon több szám van. Megkönnyebültem és bőgéssel küszködve vettem fel a telefont. Ugyanabban az időzónában vagyunk szóval nem értem miért voltam meglepve. A telefonba viszont nem egy vidám hangot kaptam, hanem egy aggodó,riadt hangot. Meg se várta hogy köszönjek neki már rá is kezdte, ő is.
- MI AZ ISTEN TÖRTÉNT?! MINDEN RENDBEN VAN? HOL VAGY? BÁNTOTTAK? HALLOD AGGÓDTAM ÉRTED. ANYUKÁD FELHÍVOTT HOGY NEM VAGY-E ITT. - mondta és ahogy meghallottam hogy anya felhívta hogy ott vagyok-e kitört belőlem a röhögés és belőle is.
- Semmi anya hazudott. Nem munka ügyben költözünk. Hanem az új..PASIJA MIATT. És nicns. Semmi sincs rendben itt kell hagynom két macskát csak Gogót vihetem, itt kell hagynom Lizát csak Lulut vihetem. ITT KELL HAGYNOM APÁT, ÁDÁMOT ÉS LARISSÁT! - mondtam és kitört belőlem a sírás. - Nem akarok elköltözni. Egy idegen faszhoz. Akit nem is ismerünk csak azért, mert ő hazudott. INEZ ÉN OTT AKAROK LENNI SPANYOLORSZÁGBA MÁR INKÁBB CSAK NE PÁTKÁN. Veled és Kihoval. Vagy gyertek ide:(.. - meséltem neki bőgve, keserves hangon. Amiért szerintem ő is szomorú lett.
- Édii<3 nyugi. Jó? Anyukádnak is lehet barátja. Apukádnak is lett. Anyud már 4 éve szingli és végre boldog. Nem jobb így? Zoknit,Bagirát,Lizát,Ádámot,Larissát és az apudat meg biztos bármikor meglátogathatod.:) Ígérem nyáron nálunk lesztek Kihoval.Oksi?<3
- Ígéred? - és ahogy ezt elmondta egyre inkább kezdett jobb kedvem lenni.Nagyon szeretem Inezt. Ő félig magyar és félig spanyol lány és tökéletes<3
- Ígérem. Na most figyuzz. A drága médialejátszód és a Samsung advanced tedd a tokjukba a táskádba és merítsd le a ZTE-s pénzed ugyanis én úgy döntöttem hogy amíg utazok mi egész úton Linezni (chat program) fogunk<3:3 Rendben?:3
- És azt nem lehet advancen?:o És mire van a Viber és a Whatsapp? és a Facebook?:o
- AZT NEM LEHET.:( MAJD AZ ADVANCEDEN MÁSKOR BESZÉLÜNK. És a viberem meg a whatsappom gyakran lefagy.:( A facebookon meg rámírna Rodriguez:@ amit nem akarok.
- HUHA levagyok maradva.Majd meséljél csáje<3 Mikről nem tudok?:(
- Majd ha elindultatok írjá<3 Nagyon levagy maradva te dühös galóca<3 Na de most megyek eszek:$ de tényleg írjál.:(
- Öhm..Inez..AZ GYILKOS GALÓCAXDDDDDD<3 és írok:$<3 zabáljá. Nagy lesz a segged. a pasik imádni fogják. - meghaltam a röhögéstől amikor ezt mondta:"DD<3
- Anyád.Na szeva te DÜHÖS GALÓCA<3 SZERETLEK<3 - mondta Inez én meg már csak röhögtem
- Szia<3 én is téged Inez. És köszönöm:) - Ez után a beszélgetés után egyre jobb kedvem lett. Igaza van. Meglátogathatom az állataimat, a tesóimat, az apukámat..lehet ez a faszi tök jó fej lesz. Fogtam a dobozaim és levittem őket és beraktam a kocsiba. Anyáék még a foteleket rakták fel a teher autóra ami utánunk jön majd.
- Végre felkeltél álom hercegnő. Apa rakjuk fel az ő butorait is? - kérdezte és közbe összeborzolta a hajam. Már katasztrofális állapotban volt a hajam.
- Igen rakjuk úgyis csak hozzám visszük őket. Max ha visszaköltöztök akkor ezek a bútorok is visszajönnek addig eláll a garázsomban. Oké? -
Én erről nem is tudtam hogy ezek a bútorok nem veleünk jönnek, hanem apához:( Na mind1 hiányozni fognak. Apa azt mondta lefotóztak mindent mi hol volt és ha visszajövünk ugyanúgy rendezik be az egészet csak miattam hogy ne depressziózzak hogy máshogy néz ki.*-*<3  Beraktuk a másik kamionba a dobozaim ami már biztos hogy velünk jön. Apa berakta a kocsi hátsó ülésére Larissát mellette a két macskával és Ádám is elköszönt tőlünk..:( Utána berakta nagy nehezen Lizát az anyós ülésre. Ők készen álltak. Megöleltem apát és elekzdtem sírni. Nagyon fog hiányozni. Nem csak ő..hanem ez az egész élet itt.
- Jajj, ne pityeregjél már te..<3 - ölelet meg belőlem meg kitört a zokogás. - Bármikor meglátogathatsz engem , Larissát, Ádámot, Zoknit,Lizát és Bagirát. Jó?<3 - szorított magához jó erősen. Miután én abba hagytam apa folytogatását Adolf is jól megölelgette apát majd anya adott neki 2 puszit és Lolitát is jól megölelgette és megvígasztalta, ezután apa beült a kocsiba és elindult. - Este hívjatok! - kiabálta ki a kocsiból majd elkanyarodott az utca végén. Adolf csak átölelt és vígasztalt ahogy tudott. - Nyugivan Lorika<3 - mondta Adolf mosolyogva majd gyorsan lehoztam a kis táskám amiben a 2 teleofn a média lejátszó 2 fülhallgató, zsebi,usb,rágó,fényképező és a pénztárcám és a "régi" kulcsom van. Anya lekapcsolt mindent áramot, kihúzta a vezetékeket a vízcsapot is elzárta majd bezárta az ajtót. Lolitából kitört a sírás hogy neki hiányozni fog ez a hely. - Nyáron visszajöttök és mindent visszarendezünk addig.jó? Nem adjuk el a házat. Ígérem. De most induljunk. - mondta, letörölte a könnyet a szeméről (!) felvette Lolitát és betette a kocsi hátsó ülésére, én mellé ültem Adolf meg előre. Anya kitolatott a kertből és bezárta a kaput és lakatott is tett rá, és ha ez nem lenne elég aktiválta a riasztót, és elindultunk. Az autó pályán kihaálsztam a ZTE-m és a fülhallgatóm. Elinditottam Miley Cyrustól a Jolenet és bekapcsoltam a mobil netet és ráírtam Linen Inezre. Úgy van elmentve Linen hogy Ineeez<3.
Loretta.: Itt<3
Ineeez<3.: Vegre. Na mi volt?
Loretta.: Volt egy kis boges de apaek mindent lefotoztak es azt mondtak ha nyaron visszajovunk mindent ugy raknak vissza ahogy volt:3<3. Szoval most mar minden kicsit jobb. De meg mindig hianyozni fog ez az egesz.
Ineeez<3.: Tudom cicuka. De legalabb anyud boldog lehet.4 ev. Gondold at. Es a szuleid kozt beke van. Az a legeslegjobb.:)<3
Loretta.: Azis igaz. De mivan ha ott nem lesz barátom?:(
Ineeez<3.: Te vagy Loretta. Tuti hogy lesz. Csak el ne felejts cicuka<3 Tudod..te vagy az én Duhos galocam:D<3
Loretta.: NEEEEXD URISTEN AZON SIROK MEG MINDIG NEM LEHETSZ ILYEN HULYEXD<3
Ineeez<3.: Sajnos de.:(<3
Loretta.: XDDDDDDDDDDDDDD NA MIVAN HUAN MIGELLEL?:$
Ineeez<3.: Kivel?o.o
Loretta.: Azza a palival.:$ Miret nem mentel fel facebookra?:(
Ineeez<3.: JAAAAAAAXDDD Hat az ugy volt hogy elmentem szorakozni az osztalytarsakkal es hat talalkoztunk egy sraccal ( a sztori vegen kuldok kepet) es a lenyeg annyi hogy tok joba lettunk smaroltunk meg 1-2 dolog de az nem lenyeg. Es jarni akar velem. Es enis vele csak nem tudom most mit kezdjek meg most nem nagyon akarok pasit. Basszus gyere ki Spanyolba hozzad magaddal Kihot es megytunk partizni<3. Es itt a kep. Es az a neve hogy Rodriguez felig spanyol es szloven es ah*-* Annyira jofej Rodrigeznek hivjak de Ricsinek hivjak a haverok meg minden es ahw mas lanyokkal nem ilyen kedves, mint velem. Szerinted ez mit jelent?:(
 
Loretta.: asfkemsgt*......* anyad. Ez rohadt helyes. ES AZ EN INEZ KURVINCAMBA SZERELMES<3  Ezzel te csak jarjal. Erted? Tok vedelmezo feje van. Tuti megvedene a pasiktol. Es en olyan fiut akarok neked. Vetted az adast cicuka? Meg egy ilyen pasit semelyik Spanyol tenger parton nem fogsz.
Ineeez<3.: ILYET SZOL VEDELMEZO FEJE VAN. NEEEEEEEEXDDD es ertettem:( akkor beszeljek vele? Vagy mi?:o Hivjam fel? Latogassam meg? Vagy KOVESSEM?
Loretta.: JOVAN NAXD es igen. Hivd fel. MOST es beszeljetek meg egy tenger parti talit. Vedd fel a legszexibb furdorucid es ahwahwahw.remelem erted.:$
Ineeez<3.: RENDBEN! Akkor én most megyek..ha nem baj<3 Este irok jo? SZERETLEK ES TOVABBI JO UTAT DUHOS GALOCA<3
Loretta.: Oksa<3 jo szorakozast. szurkolok<3 es koszi<3
Miután ezt a beszélgetést lerendeztük csak zenét hallgattam és bámultam kifelé az ablakon ölemben Gogóval. Nem sokkal később elaludtam annyira unalmas volt a táj. 2 óra múlva Adolf ébresztett. Azt hiszem megérkeztünk.
- Loretta király jány. Keljé fel. Oks? - mondta majd miután látta hogy még alszok kirángatott a kocsiból és a hátára vett. Látszik hogy a tesóm. Tud ez kedves is lenni ha akar, csak titkolja.:( Éppen ébredezni kezdtem amikor leejtett egy fotelba. Kösz. Téynleg. Úgy megijedtem hogy felpattantam és egy 40 év körüli férfit ölelgetett anyám. Biztos ő "Béla"..O_O Már nem szimpatikus.:( Miközben Adolf hozta be a cuccokat addig én kiszedtem a kocsiból Lolitát, mert anya simán ott hagyta volna. Mivel leköti Béla.:dd Lulu és Gogó azonnal berohant a házba hogy körbe nézzen.
- Hát..megérkeztünk. - mondta Adolf kezében egy dobozzal. Majd rám nézett és szomorkás arcot vágott és közölte hogy fogjak meg egy dobozt, mert ő már fáradt. Meg fogtam egy dobozt és utána mentem. Miután kipakoltunk ilyen fura pakoló bácsik még behoztak 1-2 dolgot aztán elmentek. Anya mondta nézzük meg a szobákat gyorsan. Jó megnéztük, választottunk. Az én szobám egy konkrétan neon piros szoba, Lolitáé egy neon pink (._.) és Adolfé meg kék. Micsoda szín választék. Miután beraktuk a böröndöket én megint töltőre raktam a wifi 4.2-őm és az advancem a ZTE-t szorongatva kiléptem az erkélyre és egy gyönyörű kilátás fogadott. Az erkély egy tóra nézett, amit egy park vett körbe és a parktól nem messze asszem egy iskolát láttam.     - Hát...üdv új otthon. Remélem szeretni foglak. - A telefonom szorongatva lementem, mert anya kiabált. a Telefont mindenhova magammal vittem, vártam hogy Inez hívjon vagy Kiho. Lent az ebédlőnél vagy hol az asztalnál ült a Pali meg anya és mondták hogy üljünk le mi is.
- Gyerekek, ő itt Lorgoréti Béla a barátom. - mondta és kérte anya a szemével hogy ne legyünk bunkók és üdvözöljük legalább szerencsétlen pasast. Megpróbáltuk.Önmagunk voltunk az biztos. Először Adolf mutatkozott be nem egy kedves modon.:o
- Csá.:d Adolf vagyok. Ennyit tudsz rólam és elég is lesz rólam ennyit tudnod. Anyámat ismerve nem hiszem hogy sokáig maradunk.;) - mondta és anyára nézett mosolyogva. Én tökre vigyorogtam hogy ezt most megkapta a faszi de nem. Visszavágott.:c
- Hát szerbusz.:) Béla vagyok. Tényleg örülök. Nem hiszem hogy anyátok most elmenne. Egy jó ideig itt lesztek:). - mondta gúnyos mosollya majd megölelte anyát. FÚJ. Ronda is, fura is, irritáló maga az egész pali.
- Loretta.:) csak ennyit kell tudnia rólam is.:) - mondtam majd felálltunk az asztaltól Adolffal.
- Lorinka. Megyünk parkba? Valahol erre van. Nézzük már meg akkor a leendő sulinkat is. Oks?:D
- OKÉ:D egy perc csak hozom a fényképezőt és a táskám.:D
- HOZD A 232323236456 millió telefonod.:$ - mondta, gúnyos mosollyal az arcán.
- NEKED IS KETTŐ VAN.:'( NEKED MEG MIND A KETTŐ IPHONE BASZKI.:'( - majd röhögve felrohantam lenémítottam és lekódoltam az advancet es a 4.2-őm. Nem akarom hogy olvasgassák a cuccaim. Azon fb-zek Viberezek, Whatsappozok, Linezek.:$ Na szóval felkaptam a táskám és már rohantam is le. Egy "Elmentünk, cső"-vel köszöntünk. Nem is érdkeelt minket. Gyönyörű a ház de a pasi nem szimpatikus. Összevissza sétálgattunk, mire eltaláltunk a parkhoz. Te úristen valami eszméletlen szép volt. Frissen nyírt fű illatát éreztem, mire a tesóm elkezdett tüsszögni. Napozó lányok, deszkás és bmxes fiúk, tanuló egyetemisták és rohangáló kis kutyák és gyerekek.          - Baszki. Ez olyan, mint a Central Park, csak kicsiben. - mondta röhögve Adolf és elkezdett fotózni a "profi cannonjával" AMI AMÚGY KÖZÖS csak én nem tudok fotózni:( Én telefonnal fotózgattam, Adolf pedig engem próbált lefotózni valahogy de nem sikerült.
- Ja. Tényleg. Csak ebbe nincs állatkert és jégpálya. - és elröhögtük magunkat. Rég voltunk így ketten hogy nem vitázunk, hanem szórakozunk sőt még közös képet is csináltunk:D<3  Megnéztük a parkot ahol minden reggel átfogunk menni hogy a suliba elmehessünk.
- Megnézzük a leendő sulinkat, Lorinka? - nézett rám és meg se várva a válaszomat elindult. Végülis jó lenne tudnu hova fogunk járni 4 nap múlva. Kíváncsi is vagyok. Eddig csak a nevét tudjuk. Szent Margit Spanyol, Olasz, Francia, Angol, Német tagozatos gimnázium és egyetemi előkészítő. Röviden csak Szent Margit gimnázium. UU én spanyol szakos leszek*--* de 12.-ben itt az összes szakot fel kell venni és alap fokúzni + érettségizni. Adolf Olasz és Francia szakos lesz de külön felveszi az angolt a németet és a spanyolt. Kicsit lesz fáradt a sok tanulástól. Nekem ráér még 2 év múlva fel venni az összes szakot. Elég most csak a Spanyol. Meg is találtuk a gimnáziumot. Amúgy tök véletlen hogy a Szent Margit gimnázium a Margit utcában vanxdd. Adolfal összenéztünk és leesett az állunk. Ez olyan, mint egy magán iskola. Olyan szép volt. És igen, mi ide fogunk járni 4 nap múlva. a 10. osztályban. De várom már:3 Lehet nem fogadnak majd be minket, mert nem voltunk gólya táborba? Remélem normálisak lesznek. ÉS LESZNEK HELYES FIÚK*-*. Miután ezt megnéztük kb 7-re értünk haza. Úrsiten de furi.. haza..mégszokni kell:DD 8-kor írtam Linen Ineznek mi lett a randijával és hogy jöjjön Yahoora.Kihonak írtam egy sms-t hogy ha van írjon Yahoon és hogy megkéreztem.
Loretta.: Ineezkem<3 ha vagy irjal yahoon mi volt.:$                                                        Ineeez<3.: Most is itt van:$<3 Kesobb 9-korul irok.oksi?<3 Nagyon jo volt. Asszem ma mar jarni fogunk. Nagyon kozel allunk hozza. De majd Yahoon meselek. Na puszi<3        Loretta.: ADWMGKEH*.........* okes<3 HAJRAAA<3 PUSZI<3333
9-kor Inez jött Yahoora közben Kihoval is beszéltem telefonon. Inezzel nagyon jó volt beszélni. Annyira vigyorgott. Titkolni akarta, de nem bírta. JÁRNAK<3 vagy egy óráig ott visongtunk a kamerába hogy juuu jiii ezaz hogy mint történt az egész.:$ hajanli 3-ig beszéltünk Inezzel ketten aztán megérkezett Kiho is.<3 Végre, már hiányzott a kicsike<3 Miután őt is beavattuk hogy Ineznek pasija van már 3-an visongtunk a kamerába. Adolf is csatlakozni akart de azt mondtuk hogy ez csaj visongás.:$  Nem is volt ez a nap olyan rossz mint amilyennek gondoltam. Yahoozás közbe mindent olyan jónak találtam. hajanli 4-ig Kiho is jelen volt aztán midneki ment ágyba. Inezzel tovább hülyültem Linen:D<3 Csináltam képet is webkamerával:$ Na de lépek aludni. Jóéjt.:D<3













Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése